2015. november 2., hétfő

Októberi kedvencek

Mivel összejött egy adag kedvencek, úgy döntöttem, hogy írok egy bejegyzést az októberi kedvenceimről. Íme:



Az Essence I love nude szemhéjpúdert a My favourite tauping árnyalatban vásároltam meg, amit valójában én kontúrozásként használok, hiszen nagyon szépen lehet árnyékolni vele, kilehet vele emelni az arccsontot, és gyönyörű szép szürkésbarna szín erre a célra. Szerintem az eddigi legjobb kontúrozó színem. Mióta megvan csak ehhez nyúlok.


A hajápolós kedvencek közé tartozik még a Pantene termékcsalád amiből az intenzív töredezett hajra valót használom, és nagyon bevált, mert szép és egészséges lesz tőle a hajam. Légiesen könnyű, ápolt, és az avon argánolajos hajápoló pedig megduplázza ezt a jótékony hatást. Nem zsírosodik tőle a hajam, és mindemellett táplál, és szép fényes lesz tőle a hajam.

Még ide sorolnám a Loreal Sunkiss Jellyt, amiről már biztosan sokan hallottatok, hiszen amikor berobbant, nagyon sok helyen volt szó erről a termékről. Én nem szeretném befesteni a hajam, ezért jól hangzott, hogy csak kivilágosítja, és nem tesz kárt a hajba. Nagyon szépen kivilágosította a hajam, napszítta hatást tudtam vele elérni, és az eredmény nagyon tetszik. Fokozatosan elkezdett világosodni a hajam, és mindenkinek tudom ajánlani, aki szeretne világosabb hajat elérni festés nélkül. Nem szárította ki a hajam, vagy károsította. Ezért abszolút a kedvencem lett.


Sensitive fogkrém
Fogérzékenységgel küzdöttem, és szerencsére ez a fogkrém ezt megszüntette. Egyértelműen a kedvencem volt. Az ára kicsit borsos, de ha leakciózzák nagyon megéri.
A dontodent szájvízet is a fogérzékenységem miatt vásároltam meg. Szerencsére nincs olyan intenzív íze, és kellemes érzetet nyújt a szánkban a használata után. Szerintem ez a szájvíz is hozzájárult ahhoz, hogy ne legyenek érzékenyek a fogaim.


Intim mosakodó hab
Lehet fura, hogy egy intim mosakodó termék is itt van, de szerettem  volna írni pár sort az Intifemin intim mosakodó habjáról. Végre egy olyan termék, ami nem irritáló számomra, illatmentes, és teljes mértékben pozitív véleménnyel vagyok. Ha kerestek egy jó intim mosakodót mindenképpen ezt vegyétek, és az ára sem vészes.

Nivea zuhanyzás közbeni testápoló
Határozottan azok közé az emberek közé tartozom, akik nem igazán szeretnek testápolót használni. A nivea zuhanyzás közbeni testápoló olyan egyszerűen megkönnyítette a testápolási rutinomat, hogy áldom a niveát, hogy megalkották ezt a szuper terméket. Az illata is nagyon jó, és most már nagyon egyszerűen betudtam iktatni a testápoló használatát is. A hidratálása nekem pontosan megfelelő.


Tesco Home termosz
Megmondom az őszintét, hogy nem gondoltam volna, hogy egy Tescos termosz ennyire jó lehet. A tescoban akciósan, 900 Ftért lehetett megvenni a Tesco Home termoszát, gondoltam egy próbát megér. Nagyon jól tartja a hőt, és a teám még délután 3 órakor is meleg benne. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése