2015. április 19., vasárnap

☀ Haul bejegyzés ☀

A mai bejegyzésben azokat a termékeket szeretném megmutatni, amelyeket a héten vásároltam!




Balea ápoló krém

A Dm-ben 300 FT volt kiírva, viszont a kasszánál derült ki, hogy az ára  mégis 400 FT. Nem ez az első eset a DM-ben, hogy a kasszánál derült ki, hogy rossz ár van kiírva. Emiatt nagyon haragszom a DM-re, mert eléggé illúzióromboló. Ez a kis krém 30 Ml-es, és málna illatú. Testre, arcra, és ajakápolásra is egyaránt használhatjuk. Eddig még csak az ajkaim ápolására használtam, de sajnos nekem ez kevésnek bizonyult, mert nem hidratálta megfelelően. Az illata nagyon fincsi!


Dove summer glow önbarnítós testápoló

A Rossmannban 1099 Ft-ért vásároltam meg a Dove summer glow önbarnítós testápolóját, amit már ki is próbáltam. Nagyon elégedett vagyok a termékkel, mert már első használat után természetes barna színt adott. Nem lettem tőle foltos, és az illata se büdös. Én nem vagyok híve a szolinak, és napozni sem nagyon szeretek, ezért kíváncsi voltam, hogy az önbarnítós testápolók mit tudnak. Eleinte féltem, hogy majd foltos, és sárgás leszek, de kellemeset csalódtam ebben a termékben. Ilyen barna még sosem voltam tavasszal.


DM Sun Dance önbarnító tej

Mint ahogy említettem, még nem próbáltam önbarnítót, ezért nem tudtam, hogy melyik termék a legjobb, így megvásároltam a DM Sun Dance önbarnító tejét is. Ezt még nem próbáltam ki, mert annyira lenyűgözött a Dove. Az ára 1200 FT körüli.


Air Wick Life Scents légfrissítő

A jelenlegi mániám a légfrissítők, ezért rögtön kettőt is vásároltam akciósan a Rossmannban. Az air wick life scents - nyári hangulatok légfrissítője számomra túl édes, sárgadinnye illatú, ezért annyira nem vagyok tőle elragadtatva. Ára: akciósan kb. 1100 FT körüli.


Air Wick Aqua Mist

Ez az illat már kellemesebb számomra, a magnólia és cseresznyevirág illata nagyon finom.


L'oreál J Lo. körömlakk

A müllerben 1290 FT-ról 645 Ft-ra volt leárazva a L'oreal J.Lo's Nude körömlakk. Ez egy barnás, szürkés, sötét nude körömlakk. Nagyon megtetszett a színe, és mivel még nincs ilyen körömlakkom elhoztam. 


Bebe sminklemosó 25 db-os

A bebe sminklemosót akciósan vettem a müllerbe 695 FT-ról, 495 FT-al hozhattam el. Ez az érzékeny és száraz bőrre használható. A vízálló sminket is alaposan eltávolítja. Még nem próbáltam ki, kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz hatékony.


Kallos Glossy

Már rég kiszerettem volna próbálni a Kallos Glossy hajvégápolóját. A fodrászkellékes üzletben 1200 FT-ért hozhattam el. Ez a hajvégápoló újjáépíti a a hajszerkezetet leírása alapján. Meggátolja a hajvégek szétválását, és sérülését. Kíváncsi vagyok mennyire lesz hatékony.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése